Kakusei Országos Bajnokság

2015.03.29.
Kakusei Országos Bajnokság

Kakusei Országos Bajnokság

2015.03.29.
A tököli Városi Sportcsarnokban rendezték meg március 29-én a Kakusei Országos Bajnokságot, ahol tizenegy klub több mint kétszáz versenyzője mérte össze a tudását. A Balaton Budo ezúttal egy nagyobb létszámú csapattal vett részt a megmérettetésen, a legkisebbektől a legnagyobbakig minden kategóriában igyekeztünk versenyzőket indítani. Ez alkalommal is volt "első versenyes"indulónk, valamint a legfiatalabbak között négyen először indultak kata versenyszámban. A versenyzés egyfajta felmérése az edzésen végzett munkának ezért én azt kértem legfiatalabb korosztálytól, hogy vegyék komolyabban az otthoni munkát, ha még fényesebb érmeket szeretnének elérni. A magas csapatlétszám miatt sajnos nem tudtam ott lenni minden induló mögött, ezért köszönöm a haladó karatésoknak, akik segítették a csapattársaikat, valamint szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, hogy egy ilyen távoli versenyre is elhozták a gyerekeket és végig izgultak velük-vagy helyettük. Az alábbi eredmények születtek: Fonyód: Szabó Száva 8-9 éves kata bronz érem, kumite bronz érem, Balatonkeresztúr: Vimmer István 8-9 éves "D"kata ezüst érem, Lévai Roland 8-9 éves "B"kata bronz érem,kumite bronz érem, Szalai László 6-7 éves"A" kata ezüst érem, kumite bronz érem, Balatonfenyves: Hegedűs Julianna 8-9 éves kata bronz érem,kumite bronz érem, Dömötör Marcell 8-9 éves "A"kata arany érem, kumite arany érem, Balatonboglár: Kauer András 14-15 éves kata arany érem, Koós Bálint 8-9 éves kumite bronz érem, Panics Dominik 8-9 éves "A" kata bronz érem,kumite bronz érem, Balatonföldvár: Tomka Bendegúz 6-7 éves "B"kata bronz érem, kumite bronz érem, Ligeti Ábel 6-7 éves "C" kata bronz érem,kumite bronz érem, Balatonszárszó: Jerkus Brájen 8-9 éves "A" kata ezüst érem ,kumite ezüst érem, Krukk Cintia 10-11 éves lány kumite bronz érem, Simon Dorottya 10-11 éves lány kata bronz érem, Simon Zoltán +30 kata bronz érem, kumite bronz érem, Susóczki Richárd 14-15 éves kata bronz érem, Szekér Bálint 14-15 éves kata ezüst érem, kumite bronz érem, Kálosi Roland 12-13 éves kata arany érem, kumite ezüst érem, Csapat kata 14-15 év:arany érem:Susóczki Richárd, Szekér Bálint, Kauer András. Gratulálok minden Balaton Budós versenyzőnek!!!